Apu javaslatára úgy döntöttem, hogy megnézem ezt az Európai Jazz fővárost. Oda és vissza utam kicsit hosszú volt mivel úgy döntöttem az olcsóbb utat választom 3 átszállással, de igazán mondom megérte, mert mikor már másfél órája mezőgazdaságból élő kis faluk mellett mentünk el, egyszer csak egy rövid alagút után (tényleg rövid kb. 10 másodpercet volt benne vonat) elém tárult a csoda, vagyis a Svájci rivéra a Lac Léman és környéke szőlő tőkékkel és pálma fákkal virágokkal a part mentén.
Maga Montreux is erre épít, hogy a rivéra, amin végig sétálhat az ember egy csodás környezetben, minden 2m-en egy-egy magán hajó kikötő, szállodák, boltok, utcai zenészek, Casino, és Freddie Mercury szobra a parton.
Majd kb. 30perc séta után elérhetjük a Château de Chillon várát a tavon, ami elég öreg vár, de igazból a belsejében nem jártam, mivel úgy gondoltam, nincs kedvem fizetni lrte, bár lehet, hogy kellett volna na mind1.
Még a Miles Davis Hall-t is megnéztem kívülről ahol a Jazz Festival során a nagyobb koncerteket rendezik.
A többiről meséljenek a képek: http://picasaweb.google.hu/opitzer/08_22
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.